HTML

Ép és Tudatos

Tudatos, egészséges életvitel a gondolkodó embereknek: racionálisan, tudományos alapokra építve. Ne hagyd magad átverni, tájékozódj hiteles forrásból!

Tudatos, egészséges életvitel - tudományos szemmel!

2012.04.05. 12:01 antitézis

Gyógyfürdőzés

Címkék: placebo gyógyítás gyógyfürdő tévhitek

 

Intézményesített kuruzslás, vagy tényleg gyógyít a gyógyvíz?

 

Bejegyzésünknek az ad aktualitást, hogy szerzőtársamtól éppen 6 perccel azelőtt jött meg a közlési engedély, hogy a hvg.hu-n megjelent egy cikk a gyógyfürdők hatásairól. Ebben felsorolják a népszerű elképzeléseket, mint például: „a gyógyvíz alkotóelemei felszívódnak, eközben pedig salakanyagtól szabadulunk meg„. Vajon igazak-e ezek az állítások?

  

 

Ősi időkbe nyúló igény a környezettel, az elemekkel (föld, víz, tűz, levegő) való gyógyítás óhaja. Ebbe az elképzelésbe sajnos sok mai napig alkalmazott módszer is beleillik, annak ellenére, hogy hatásosságuk nem igazolt megfelelően. A levegővel való „gyógyítás”, vagyis a légzési gyakorlatok végzése sok meditációs technika alapjait képezi. Ezek a gyakorlatok valóban meg tudják nyugtatni az embert, de az idejétmúlt elképzeléssel szemben nem azért, mert kilélegeznénk „az ártó rosszat”. Csak a szükségtelen szén-dioxidtól szabadulhatunk meg ilyen módon, de legalább ellazulhatunk közben. Gyógyításra azonban nem alkalmas. A földdel való gyógyítási próbálkozásokhoz sorolhatnánk a földből kinövő növények használatát. Bizonyos növényekben valóban vannak hatásos molekulák, hatóanyagok, amelyeket a gyógyszeripar is felhasznál. Csodát azonban nem szabad várnunk a bizonytalan eredetű és adagolású „gyógynövényektől”. A víz gyógyító erejét sokan a mondák és történetek által „különlegessé” tett (pl: szent, csodatevő)  források vizével szeretnék kihasználni. A tűz és a víz együttes gyógyhatására a melegvizes, kénes, magas ásványianyag tartalmú termálforrásokból eredő víz tűnt alkalmasnak. A földdel és a vízzel való gyógyításhoz pedig az iszappakolásokat sorolhatjuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Római kori fürdő Nagy-Britannia területén (a kép forrása)

 

 

A víz gyógyító hatását az is alátámaszthatta a korábbi korokban, amikor még nem voltak ismertek a kórokozók, hogy aki nem fürdött, nem járt fürdőbe, az könnyebben megbetegedhetett. Ezzel ellentétben az, aki járt fürdőbe és tisztálkodott, az kisebb valószínűséggel lett beteg. Így könnyen hihették, hogy a fürdőzés gyógyít. A fürdés természetesen meleg vízben élvezetesebb, továbbá a medencék fűtése bonyolult és drága, ezért egész évben folyamatosan a földből melegen feltörő termálvíz volt alkalmas a fürdők ellátására. Így összefonódott a gyógyhatás és a termálvíz fogalma.

 

Korábban jobb híján sokféle betegséget próbáltak a termálvizekkel gyógyítani, például bőrproblémákat, fertőzéseket, a leprát, agy akár a szifiliszt is. Az orvosba és a kezelésbe vetett bizalom, a kellemes körülmények miatt sokak biztosan jobban is érezték magukat a gyógyforrások köré épült szanatóriumokban, még ha nem is jelentett igazi gyógymódot a betegségekre. Mivel kellemesebb, mint például a régen sokat alkalmazott érvágás, nem hiszem, hogy sokan tiltakoztak volna a gyógyfürdőterápia ellen. Majd a tudomány fejlődésével már a 19.-században is kezdték kétségbe vonni az egyes fürdőzésnek tulajdonított hatásokat. [1] A 20. században oda jutott a történet, hogy már csak néhány nehezen gyógyítható, kínzó mozgásszervi betegségre ajánlották. A második világháború után pedig erőteljesen visszaesett az alkalmazása. Mostanra, a 21. század elejére pedig egyre valószínűbb, hogy nem is a misztikusan hangzó gyógyvíz „különleges gyógyhatása” az, ami segít enyhíteni a betegek panaszait, hanem a placebo hatás és a tornagyakorlatok, amelyeket a fürdőterápiák során végeznek. Így valószínűleg nem is lehet különbséget tenni a gyógyfürdős (balneológiai) kezelés és az akár csapvízben is elvégezhető „vízgyógyászat” (hidroterápia) között. Mellesleg akármennyire is csábítóan egyszerű elképzelni, valójában a balneológia nem a bálnákból, hanem a latin balneum, vagyis „kis fürdő” szóból ered. A több mint száz éve indult folyamat ma is tart, lépésről lépésre szorítják ki az elismert orvoslásból a gyógyvizes kezeléseket, például 2004-ben megvonták a gyógyfürdőkben dolgozó orvosok vényfelírási jogát is. 

 

Változnak a fürdőzési szokások (a kép forrása

 

 

Magyarországon nagy hagyományai vannak a melegvizes fürdőknek. Mindenki hallott már a római és török kori fürdőmaradványainkról, de természetesen minden kor embere kihasználta a rendelkezésére álló lehetőséget. Ma is turisztikai vonzóerőnk a sok patinás fürdőnk. Ilyen helyzetben kínos lenne elismerni, hogy a „gyógyfürdőink” vize gyógyítás szempontjából nem is hatásosabb, mint mondjuk a csapvíz. Azért csak járjunk utána, hogy mi az igazság!

 

Ma Magyarországon azt a vizet lehet gyógyvíznek nevezni, amely megfelel az erről szóló kormányrendeletnek. [2] Ez a rendelet tartalmaz egy elég komoly mondatot: „Gyógyvíz az olyan természetes ásványvíz, amelynek bizonyított gyógyhatása van.” Erről első olvasásra az juthat eszünkbe, hogy bizonyára olyan mágikus vízről lehet szó, amely gyógyszerként hat! Ám tovább olvasva kicsit engedékenyebbé válik a szabályozás. Fürdésre használható „gyógyvíz” minősítést olyan víz kaphat, amely megfelel a „külső felhasználású ásványvíz” követelményeinek, amelyek a következők: az ásványi anyag összetétele megszabott határok között van, bizonyos tulajdonságai állandóak, egészségkárosító anyagokat pedig nem tartalmaz. Tehát szó sincs arról, hogy gyógyítania is kéne magának a víznek, mondjuk csupán az által, hogy beleülünk, és nem mozdulunk. Márpedig ha megfelelően tornáznak a vízben (vagy akár a szárazon), akkor bizonyos mozgásszervi betegségekben szenvedő betegek állapota javulni fog (lásd: gyógytorna). Mivel a gyógyfürdőben történő fürdés esetén nem a szárazon, nem a sima csapvízben, hanem ásványvízben zajlik a mozgásterápia, így hát ásványvízben fejti ki hatását a mozgás, a gyógytorna. Tehát a „gyógyvíz” „gyógyhatása” úgymond bizonyítva van. A természetes ásványvíz és a benne végzett gyakorlatok párosításából máris megkapjuk a „gyógyvizet”.

 

Azt gondolhatnánk, hogy az ásványvíz kritérium azért szükséges, hogy mégse lehessen vezetékes hálózati csapvízre „gyógyfürdőt” építeni. Ez legyen csak egyfajta kiváltság. Az intézet-típusok felsorolásánál azonban még engedékenyebbre vált a jogszabály: „Gyógyfürdő: az a létesítmény, amely gyógyvíz, gyógyiszap vagy egyéb természetes gyógytényező (pl. gázelőfordulás) felhasználásával fürdőkezelést (balneoterápiát) nyújt vagy elismert ásványvíz, hévíz, illetőleg melegített közműhálózati víz felhasználásával végzett hidroterápiás kezelések mellett, egyéb fizikai gyógymódok alkalmazásával együtt, teljes körű fizioterápiás ellátást nyújt.” Tehát tulajdonképpen kimondja: nem is kell gyógyhatású ásványvíz a gyógyfürdőbe, elég a melegített csapvíz is, és a vízben végzett gyógytorna (hidroterápia)!

 

Nehéz is lenne a fürdők sorsa, ha igazolni kéne, hogy csupán az ő vizük rendelkezik valamiféle csodálatos gyógyhatással, ugyanis mai napig nem sikerült tudományos alapossággal meggyőzően bizonyítani, hogy az úgynevezett „gyógyvizek” jobban gyógyítanának, mint a „nem gyógyvizek”. 

 

Az ivásra, inhalálásra, tehát nem külső, hanem belső felhasználásra szánt „gyógyvízre” már szigorúbb a szabályozás, mint a „gyógy-fürdővízre”, mert az ásványvíz minőségen túl az elfogyasztásának köszönhetően kell gyógyhatást felmutatnia. Természetesen ez esetben csak emésztőrendszeri, kiválasztószervi panaszok javulásáról beszélhetünk. Semmiképpen sem rák, magas vérnyomás, cukorbetegség, stb. betegségek gyógyítására. Ennek a témakörnek egy következő bejegyzésünkben járunk utána. A gyógyiszap esetében is tudományosan kellene igazolni a hatását. Ami nem olyan egyszerű, hiszen annak ellenére, hogy több tucat gyógyfürdő van hazánkban, az ÁNTSZ által elismert gyógyiszapok száma csupán öt! [3] Ami azért még így is érdekes, mert kritikus tanulmányok szerint az iszappakolás gyógyító hatására sincs tudományos bizonyíték még az olyan betegség esetében sem, mint az izületi gyulladás, amire viszont elterjedten és előszeretettel ajánlják. [4]

 

 

A gyógyvizek az a legfőbb tulajdonsága, hogy melegen kerülnek felszínre, a felszíni édesvizeknél magasabb a sótartalmuk, és ennek köszönhetően a felhajtóerejük is nagyobb. Valamint más az illatuk, az ízük és a tapintásuk is. A meleggel gyógyítani csak a test kihűlését lehet. Ezen felül átmenetileg serkenti a vérkeringést a testfelszínen, ami önmagában nem terápiás hatású. Viszont meleg vízben fürdőzni rendkívül kellemes, nyugtató, lazító tevékenység. 

 

Az ásványi anyagok nagy koncentrációjának sincsen terápiás hatása, hacsak nem súlyos hiánytól szenved valaki, ami nem valószínű, de ez esetben is szájon át kéne bevenni, vagy infúzióval, injekcióval bejuttatni. Ugyanis az ásványi anyagok átjárása, így felszívása is nagyon korlátozott a bőrön keresztül. Tegyük hozzá: Szerencsére! Ellenkező esetben gyorsan rosszul is lennénk, ha hosszabb ideig tartózkodnánk a testünk sókoncentrációjától eltérő összetételű vízben. Beleértve az édesvízben, a tengervízben vagy a termálvízben lubickolást is.

 

A tengervíz 34-35gramm sót tartalmaz literenként, ez 3,5%-os sókoncentrációnak felel meg. [5] Az édesvízben 0,3-0,5 gramm van literenként, ami 0,05 %-ot jelent. [6] Az ásványvizek sótartalma körülbelül 0,5g/litertől indul felfelé, ami 0,05%-tól felfelé terjedő értéket ad. Az általam megnézett gyógyfürdőkben 2-5 g/liter körül mozgott az összes ásványianyag-tartalom, ez legfeljebb 0,5%-ot jelent. A sejtjeink számára megfelelő koncentrációjú folyadék, amelyben egyensúlyban vannak a külső folyadékkal az 0,9%-os, tehát literenként 9 gramm só van benne. [7] Látható, hogy ez utóbbi jelentősen eltér a többi, egyébként fürdőzésre alkalmas víztől.

 

Ha az ásványi anyagok maguktól, szabályzás nélkül könnyen átjárnának a bőrünkön, akkor édesvízben, ásványvízben és termálvízben kifelé áramlanának a testünkből, mert a szervezetünkben nagyobb koncentrációban vannak jelen, mint az édesvízben, vagy a termálvízben. Ha sós tengervízbe mártóznánk, akkor pedig a testünkbe áramlanának be túl nagy mennyiségben az ásványi anyagok. Mivel minden esetben nagy a koncentrációkülönbség, így gyorsan fel is borulna a testünk ionháztartása, hamar rosszul is éreznénk magunkat, végül meg is halhatnánk. Szerencsére azonban ez az ásványianyag-vándorlás nem jelentős.

 

Ha azonban a magas sótartalom gyógyító hatással bírna, akkor a tengervíz lenne a legmegfelelőbb erre a célra! Ha valóban igaz lenne, hogy a szervezetünkbe jutó ásványi anyagok gyógyítanának, akkor az étellel felvett nagy mennyiségű ásványi anyagok vajon miért nem hatásosak a termálfürdővel kezelt panaszokra? Egyesek azt állítják, hogy a bőr felületén hatnak az ásványi anyagok, de ennyi erővel akkor elfekhetnénk a homokban vagy a sárban is. Az ásványi anyagok ilyen jellegű gyógyító hatásaira tehát nehéz logikus és tudományosan alátámasztott választ találni. (Az ásványi anyagok, sók alatt sok különböző iont értünk, de nyugodt szívvel tárgyaljuk együttesen őket, ugyanis nem mert még senki megnevezni egyet, vagy néhányat, amelynek tulajdonítható lenne a vélt gyógyhatás.)

 

A magas sótartalmú víz következtében megnövekedett felhajtóerő (látjuk, hogy a Holttenger (33% sótartalom) felszínén is kényelmesen fekszenek a fürdőző emberek) a testet vízbe merítve átmenetileg lecsökkenti az izületekre, porckorongokra jutó terhelést, és az izmok is el tudnak lazulni. Igaz ez egy kényelmes ágyon fekvéssel szintén előidézhető, ám a vízben végzett tornát megkönnyítheti.

 

Ha ezek a tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik a „gyógyvizet” az összes többi víztől (hő, ásványok, felhajtóerő), nem gyógyítanak, akkor vajon mi az, ami miatt mégis jobban érzik magukat a gyógyfürdőbe látogatók? Valószínűleg leginkább a kellemes környezet, a mozgás, a gyógytorna, és a placebo-hatás. Ez utóbbit már csak az is táplálja, hogy elhiszi a beteg, hogy „gyógyító környezetben” van, ahová az orvos küldte, ahol törődnek vele és a betegségével, az egész intézmény elvileg a gyógyítást szolgálja, és erős a hite, hiszen „évezredek óta” alkalmazott kezelésekben részesül.

 

Az elvárt hatás erejét nem szabad lebecsülnünk. A napokban sok híroldal megemlített egy kutatást, amely arról számolt be, hogy a vizsgált emberek közül azokon is jelentkeztek az alkohol hatásai, vonzóbbnak és eredetibbnek hitték magukat, akik csak azt hitték, hogy alkoholt ittak.  A vizsgálatok legérdekesebb eredménye, hogy azok, akik valóban ittak alkoholt, de nem tudtak róla, nem is érezték magukat vonzóbbnak. [8] Ezek után látjuk, hogy mennyire fontos, hogy mit várunk el egy-egy kezeléstől. Bár az is igaz, hogy a gyógyfürdőkben (és egyéb szakrendeléseken is) elérhető gyógytorna valóban hatásos kezelés lehet bizonyos betegségek esetén.

 

Sok tanulmány elemezte a gyógyvizek hatásait. Elsősorban a nagy gyógyfürdő-kapacitással bíró nemzetek kutatói vizsgálódtak ezen a területen, közöttük számos magyar, német és izraeli csoport. Ezek (nem meglepő módon) pozitív eredményeket hoznak ki a megfigyeléseikből, még ha nem is túl meggyőzőeket. Természetes, hogy valaki, aki például egy gyógyfürdőben dolgozik, hisz benne hogy működik az, amivel egész életében foglalkozott. Neki az az elvárása a kísérlettel kapcsolatban, hogy az eredményes legyen. Így hajlamos olyan eredményeket látni az adott kutató, amelyek az elképzeléseit támasztják alá. Ezért fontos, hogy még a kutatók is megpróbálják kizárni a véletlen és a saját elvárásaik hatásait. Erre jó az úgynevezett randomizált, placebo kontrollárt, kettős vak próba. A megalapozottan működő gyógyszerek esetében ezek a vizsgálatok is kedvező eredményeket nyújtanak.  A tudományos szempontból gyengébben, vagy egyáltalán nem alátámasztott gyógyítási módszerek (mint például a homeopátia) képviselői pedig távol tartják magukat az ilyen kísérletektől. Sajnos a gyógyfürdők hatásait elég nehéz úgy vizsgálni, hogy se a beteg, se az orvosa nem tudja, hogy gyógyvízben, vagy csapvízben zajlik-e a kezelés, hiszen a vizek ízlelés, szaglás, tapintás során is megkülönböztethetőek. Így egyelőre nem lehet tudni, hogy a palacebo-hatás milyen mértékben játszik szerepet abban, hogy a beteg jobban érzi magát a gyógyfürdőzéstől.

 

Független kutatók szerint a balneoterápiáról készült tanulmányokból az derül ki, hogy a vizsgálatok módszereinek gyenge a minősége. [4] [9]  Arra sincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy javítanák-e az izületi porckopás, az izületi gyulladás, a derékfájdalom tüneteit. Bár a résztvevő betegek egy része arról számol be, hogy csökkentek a fájdalmaik, és javult az életminőségük. [9]

 

Viszont azt feltételezik, hogy nincs különbség a fájdalomcsillapítás mértékében a szárazföldön és a vízben végzett gyakorlatok között, se a csapvíz se a „gyógyvíz” tekintetében. [4][10][11] Bár valljuk be, hogy meleg vízben sokkal kellemesebb tornázni.

 

Ugyanakkor léteznek olyan kritikusabb értékelések is, amelyek kijelentik: összességében nincs bizonyíték arra, hogy  a balneoterápia hatásosabb lenne annál, mintha nem is kaptak volna kezelést a betegek. Továbbá arra sincsen bizonyíték, hogy az egyik fürdő hatásosabb lenne, mint bármely másik, pedig mindnek más és más az összetétele. [4]

 

 

Elsöprő bizonyíték tehát nincsen arra, hogy a gyógyvízben fürdőzés és az iszappakolás valóban gyógyítana. Viszont még biztosan sokáig élvezhetjük ezeknek a régi szép hagyományokra épülő, sokak által elhivatottan űzött kezeléseknek a kellemes hatásait. Ezek a fürdők kiválóan alkalmasak pihenésre, sportolásra, a gyógytornás kezelések pedig állapotjavításra, csodát azonban ne várjunk tőlük.

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

[1] The British Medical Journal 1878 March 23, p 407-410, A.B. Brabazon M.D.

 

[2] 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet a természetes gyógytényezőkről

 

[3] https://www.antsz.hu/data/cms33335/gyogyiszap.pdf

 

[4] The Cochrane Collaboration: Balneotherapy for rheumatoid arthritis (Review)

Verhagen AP, Bierma-Zeinstra SMA, Boers M, Cardoso JR, Lambeck J, de Bie R, de Vet HCW

Published in The Cochrane Library 2008, Issue 4

 

[5] http://hu.wikipedia.org/wiki/Tengerv%C3%ADz

 

[6] http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89desv%C3%ADz

 

[7] http://hu.wikipedia.org/wiki/Fiziol%C3%B3gi%C3%A1s_oldat

 

[8] http://index.hu/tudomany/2012/04/04/az_ivas_a_lenyeg_nem_az_alkohol/

 

[9] Nonpharmacological interventions for rheumatoid arthritis

Kelly Shaw, Jane Zochling, Tania Winzenberg

CLINICAL PRACTICE Cochrane reviews

Reprinted from Australian Family Physician Vol. 36, No. 10, October 2007

 

[10] Evidence-based systematic review of the effectiveness of hydrotherapy in acute and chronic medical conditions

Dr. Gordon Doig, Senior Lecturer in Intensive Care,

University of Sydney

www.EvidenceBased.net Date of Publication: 31 July 2008

 

[11] Effectiveness of Aquatic Exercise and Balneotherapy: A Summary of Systematic Reviews Based on Randomized Controlled Trials of Water Immersion Therapies

Hiroharu Kamioka, Kiichiro Tsutani, Hiroyasu Okuizumi, Yoshiteru Mutoh, Miho Ohta, Shuichi Handa, Shinpei Okada, Jun Kitayuguchi, Masamitsu Kamada,Nobuyoshi Shiozawa, and Takuya Honda

J Epidemiol 2010;20(1):2-12