HTML

Ép és Tudatos

Tudatos, egészséges életvitel a gondolkodó embereknek: racionálisan, tudományos alapokra építve. Ne hagyd magad átverni, tájékozódj hiteles forrásból!

Tudatos, egészséges életvitel - tudományos szemmel!

2012.02.23. 10:24 antitézis

Egy fontos közlekedési kérdés, amiben jobb, ha nem hallgatunk a „szakikra”

Címkék: élet közlekedés tudatos tévhitek

 A "puhatestűek" lázadása az autós-nácik ellen!

 

Talán eddig közlekedési ügyekben nem szólaltunk meg, de ez a terület egyáltalán nem áll távol a Tudatos Élettől, így nyugodtan vágunk bele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tollat vagy billentyűzetet ragadni, írni, majd azt másokkal megosztani nagy felelősség. Hibákat mindenki követhet el, ezért nem szabad indulatból írt műveket sem megjelentetni anélkül, hogy ne rágná át később nyugodtan maga az író és ne véleményeztetné valaki mással előtte. Ebből kifolyólag a most indulatból írt bejegyzésemet később is átolvasva, majd szerzőtársammal véleményeztetett és esetleg javított állapotban teszem csak közzé. Véleményem szerint velem ellentétben a most kritizált írás szerzője nem tett így, vagy az őt ellenőrző is hasonlóan rosszul látja a kérdéseket. (Szerzőtársam szerint javítást nem igényelt az írásom, tehát vagy mindketten jól tudjuk, vagy mi is ketten nem tudjuk jól.)

Személy szerint én körülbelül 16 éves korom óta nem nézem, nem keresem, de sajnos néha belefutok autós újságokba, illetve internetes megfelelőikbe. Valójában nagyon hasznos is lehetne az autós újságírás, hiszen a járművek nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben, komoly döntés járművet választani, és a közlekedés szabályait, technikáit, információit is fontos lenne naprakészen ismerni, frissítgetni. Azért kerülöm mégis ezeket a médiumokat, mert ma túlnyomórészben nem erről szól az autós újságírás. Annak pedig nem látom értelmét, hogy rendszerint magas színvonalú és drága autókat „teszteljenek”, és beszéljenek róluk mindenféle hülyeséget, mint például, hogy „a Volvo rossz váltót tesz az autójába”, meg „a BMW-nek nem jók a kezelőszervei, gyenge a motorja”, illetve a legtöbbet emlegetett „kopogósak a műanyagok”. (Talán nem kéne kopogtatni, mert ez egyébként sem rendeltetésszerű használata.) Az olyan autókat, olyan kivitelben, amelyeket az átlag polgár megengedhetne magának, akár használtan, azokkal pedig vagy nem foglalkoznak, vagy „fostalicskának” könyvelnek el. Igen, a vadonatúj luxus BMW-hez képest talán azok is, amelyet nem tudom melyik síparadicsomban mutattak be, miközben tömték az „autós újságírókba” a homárt. Megpörgették őket a jégen, adtak nekik pár csillivilli fényképet, és tegyék be a kis képes-újságukba, viszlát.  Ilyen módon az újságírásnak ezen ága pontosan olyan „hasznos”, mint a bulvársajtó, csak ott legalább a riporterek nem sztárolják magukat, és nem próbálják „nevelni a népet”.

Ilyen népnevelésbe rendszeresen belefutunk a Totalcar.hu-n is. Talán valamit jelez, hogy ajánlója az Index.hu kezdőlapjának alján, közvetlenül a bulvárhírek alatt helyezkedik el.

Nem szeretem olyan cikkekkel feltartani magam, amelyeknek az írásával rövidebb időt töltenek el, mint amennyi idő alatt én elolvasom (és nem azért mert lassan olvasnék), most sajnos mégis megláttam egy árulkodó címet, amely mellett nem mehettem el szó nélkül: „Mert a gyalogosnak mindent szabad?” [1]

A cikk címe illeszkedik abba a felelőtlen és nagyképű, erőszakos üzenettel bíró sorba, hogy az oldal szerzői következetesen „puhatestű”-nek nevezik a gyalogosokat és a kerékpárosokat. Mint valami kasztni-fetisiszta autós-nácik! Ezzel is erősítve a sokak fejében hibásan élő „keménységet”, amit a kormány mögött ülve éreznek. (Legtöbb esetben amint kiszállnak, vagy kiszedik őket járművükből, rögtön puhatestűvé, sőt, inkább gerinctelenné válnak.)

A „puhatestű” szóra rákeresve a totalcar.hu oldalon számos cikket, bejegyzést ad ki a google, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ez sajnos már évek óta bevett gyakorlat náluk. Ráadásul azt a képzetüket támasztják vele alá sok helyen, hogy nem értik, hogy miért nem „adják meg magukat”, miért nem engednek a „puhatestűek” a nagy erős és fényes páncélos járművekkel szemben.

Harsogják, hogy a gyalogosok mekkora marhák, mert például egy korábbi cikkükben [2] felvetik: miért nem néz szét a gyalogos a zebrán lépdelve, mielőtt hátulról elütik őt január elsején? „Számoljuk meg, hányszor néz körbe az úton átkelő gyalogos? Legalább ötvenszer megnéztem a felvételt [3], és egyszer sem láttam, hogy körbenézett volna, meggyőződött volna arról, hogy biztonságosan átkelhet. 

A felvételen látszik, hogy a gyalogost elüti egy teherautó, ami mellesleg a gyalogoshoz képest jobbról, hátulról, takarásból kanyarodik nagy sebességgel, és így gázolja el a zebra sokadik sávjában sétálót. Nos kedves véleményfogalmazó, talán azért nem vette észre a közeledő autót, mert a gyalogos nincsen körbetükrözve, nincsen panorámalátása, és mert a jog szerint sem kell minden egyes sávban meggyőződnie arról, hogy biztonságosan folytathatja-e az útját a zebrán! Egyedül a zebrán történő átkelés megkezdése előtt kell meggyőződnie, hogy biztonságos-e rálépni!És legfőképpen talán azt feltételezi a gyalogos a sok marha sofőrről, hogy legalább minimális mértékben tiszteletben tartják a KRESZ előírásait! Vagy a bizalmi elvet csak autósok között hangoztatjuk? Érdekes módon az nem merült fel, hogy ha a sofőr a KRESZ-t betartva, megfelelő sebességet választva hajt át a kereszteződésen a zebra felé, akkor időben észleli a járókelőt, és megadhatja neki az elsőbbségét. A jármű sofőre előre néz, így neki könnyebb lett volna (és kötelessége is lett volna) elkerülni a balesetet! A cserbenhagyásos gázolás elkövetőjének a mentegetéséről ennyit! Viszont rejtélyes okból nem vetette fel annak a két autósnak a felelősségét senki a nagy mogulok közül, akik a zebrán ácsorogtak járműveikkel, a számukra kijelölt csík előtt sok méternyire? A mi bejegyzésünk végén megtalálható KRESZ-sorokat elolvasva kiderül, hogy a gyalogoson kívül mindenki más felelős a balesetért, ő azonban nem! Mégis őt támadják a "nagytudású" autós újságíróink!

 

Mozaikszerűen néhány kiragadott idézet egyéb cikkeikből:

Igaz, a biciklista puhatestű, és ha átmegy rajta az autó kereke, az már túlnő a kellemetlen helyzet fogalmán.[4]

„Visszatérve a városi közlekedéshez, egy kis kocc ugyan nem számít, de a karosszéria nélküli – úgynevezett puhatestű – közlekedőtársak ettől függetlenül kellemetlenül érezhetik magukat, ha mondjuk áthajtunk rajtuk, miközben épp üzleti ügyekről vagy az időjárásról csacsogunk.” [5]

 

„Az autóval épp nyugodt tempóban fikázgatva haladtak, mikor a menetiránnyal szemben elébük került egy kivilágítatlan fémvázas puhatestű, egy biciklis. Az ütközést nem élte túl. „[6]

Talán ez volt a legízléstelenebb bejegyzés, ezért itt be is fejezem az idézgetést.

Nos ennyi bemutató után nézzük meg, hogy ez a társaság most hogyan kíván népet nevelni!? Természetesen nem az autósokat, óóó nem! Hanem a puhatestűeket! Mert már megint ők a hibásak!  A cikk írója szétnézett az utcán, és észlelte, hogy a zord téli időben (nem felróhatóan) sokan kapucniban, sapkában, jól beöltözve sétálnak, és bizony nem veszik észre, ha ő hátulról/oldalról éppen sietősen közeledne, és nem tudnak félreugrani a gyalogosok előle… hát szörnyű! Az érdekes módon nem ugrik be neki, hogy a járművezetők között is elég sokan vannak, akik kapucniban, baseball sapkában vezetnek, illetve hogy amikor leesett a hó, csak kis lőréseket tisztítottak meg a szélvédőn, és úgy indultak útnak. Aminek következtében a gyalogosok nem merték megközelíteni a zebrákat, mert messziről látszott, hogy a sofőrök jelentős része bizony nem venné őket észre. Én személy szerint olyat is tapasztaltam, hogy egy sofőr még a piros lámpával védett zebrán is áthajtott normál városi sebességgel. Arról sem esik szó, hogy hiába váltanak téligumira, a havas-jeges-nedves úton, úgy is nő a fékút, tehát talán nem kéne „nyári sebességgel” közlekedni, illetve nulla méter követési távolsággal megközelíteni a zebrákat, hogy az előttük haladó féljen megállni. A közlekedőknek is kell pár nap, mire rájönnek ezekre, addig meg sorra látni a koccanásokat, gyalogosra rácsúszásokat. De persze csak a hülye gyalogos nem tud alkalmazkodni a téli időjáráshoz!

Észkombájnunk darál tovább: A gyalogosokkal, akik boldog és együgyű tudatlanságukban sokszor nem is sejtik… ez a mondat konkrétan azt jelenti, hogy minden gyalogos együgyű tudatlan! Tehát ha a fizikaprofesszor kiszáll a Volvo-jából, akkor máris lezuhan az IQ-ja, egészen addig, amíg vissza nem száll a járműbe… ühm, értem én… csak nem igaz!

A cikk írója arra szeretne kilyukadni, felháborodásában, hogy a gyalogosok sokszor szabálytalanul közlekednek, a KRESZ előírásait nem betartva. Ez igaz! Én magam is sokszor tapasztalom, akár kerékpárral, akár motorral, akár kocsival közlekedem. Mit teszek, ha ilyet tapasztalok? Anyázás és agresszívkodás helyett az addiginál is még óvatosabb üzemmódba kapcsolok! Csökkentem a sebességemet, nagyobb oldaltávolságot tartok, ha kell akár meg is állok, amíg a gyalogos, legyen az fiatal suttyó a suli környékén (esetleg a Komjádi uszoda előtt, mint a cikkben is), idős néni a gyógyszertár előtti úton, vagy akár részeg bácsika a kocsma felé. Mi történik, ha óvatosabb leszek? Semmi! Miért cselekszem így? Mert én toleráns vagyok, és tudom, hogy az én óvatossággal eltöltött néhány másodpercem nem igazi veszteség. Tudom, hogy azok az egyének, akikről szó van, talán nem is hallottak a KRESZ-ről, valószínűleg nincsenek járművezetési tapasztalataik, nincsenek az autózás fizikájával se tisztában. Ellentétben velük, a járművezetőknek vannak ilyen ismereteik, legalábbis kéne lennie! Így nekik kell a gyengébbek helyett is tudatosan gondolkodniuk és cselekedniük, amennyire csak lehet megelőzni a vészhelyzeteket, ha pedig bekövetkeznek, akkor elkerülni a baleseteket! Az autós ki van képezve, a gyalogos nagy valószínűséggel nincsen! Lehet írni habzó szájú posztokat az internetre, de azt nem fogja elolvasni se a gyógyszertárba igyekvő nénike, se a kocsma felé dülöngélő bácsika, se az úszóegyzésre siető fiatal srác. Ki fogja olvasni? Az autós újságokat lapozgató sofőr! Mi felé tereli a gondolatait? „Má megen a hülye gyalogos a hibás, títsákbe őtet!” Nos rossz hírem van. A szabad mozgás alapvető jogunk. Bárki szabadon sétálhat. Természetesen vannak rá vonatkozó szabályok, és a szabálysértéseket el is kell kerülni, meg is kell büntetni. Amint járműre vált az ember, máris nő a felelőssége és a rá vonatkozó szabályok száma (már kerékpár esetében is). Sajnos mivel az utakon egyfajta farkastörvények uralkodnak, ezért a jármű vezetője máris rögtön többet enged meg magának, a többlet felelősség helyett a többlet jogaira koncentrál, és sajnos leggyakrabban csorbítja is a „táplálékláncban alatta lévők” jogait. Ezért ámulnak el például a gyalogosok már akkor is, ha biciklivel közelítek a zebra felé, és megállok nekik…     

Mai "kedvenc" szerzőnk értelmes gondolattal folytatja: „ igenis oda kell figyelni a gyalogosra, ha úgy tetszik: gyalogosbarátnak kell lenni. Ez oké.” Eddig helyes a megállapítása, sajnos azonban tovább vitte a lendület: „Csak akkor a gyalogos is legyen autósbarát, a saját érdekében is.” Ezt hozzácsapni már gyerekes, de tipikus! Valójában az autósnak gyalogosbarátnak kell lennie akkor is, ha a gyalogos nem autósbarát! A KRESZ külön-külön vonatkozik mindenkire! Nem szelektálhatunk kocsival járva, hogy „azt a gyalogost átengedjük a zebrán, mert ő a barátunk, azt a másikat nem, mert fúú úgy közelít a zebrához, hogy nem néz szét, pedig neki is kéne”. Ez pitiáner hozzáállás! Mindenki, mindig tegye meg a tőle elvárható maximumot, még ha más nem is teszi meg, és kész! Különben oda jutunk, amit sokan hangoztatnak: „én nem állok meg a zebránál, mert múltkor is megálltam, és csak ott beszélgettek, nem jöttek át”. Igen, mindenkivel történt már ilyen, de olyan még több, amikor valóban át szerettek volna kelni. Általánosítani nem szabad, a maximumot kell nyújtani, kész, felkiáltójel! Aki nem fogja fel, az adja vissza a jogosítványát! 

 

Lenne még bőven idézni és citálnivaló, de talán egy fontos még: „A valóság a statisztika. Az pedig gyurmázható-formálható, amilyenre csak akarjuk. Ezért is vagyunk hajlamosak automatikusan a többi közlekedőt okolni akkor is, ha csak annyit olvasunk: gyalogosgázolás történt. Mert igaz, Magyarországon a gyalogosgázolások kétharmadáért az autósok felelősek (jellemzően a 25 évnél fiatalabb versenyzők) ám vegyük észre, a gyalogosbalesetek típus szerinti megosztásában magasan (566 esetben) vezet a gyalogosok elütése nem kijelölt átkelőhelyen, útkereszteződésen kívül.” Eddig az idézet.

Természetesen cikkírónk élt is a statisztika gyurmázásával-formázásával, mert nem igaz, hogy „magasan” vezet a balesetek között a „gyalogosok elütése nem kijelölt átkelőhelyen, útkereszteződésen kívül”, magyarul, hogy átrohant az úton. Az általa linkelt oldalon látszik: 429 eset "zebrán következik be, útkereszteződésben",  további 337 "zebrán, útkereszteződésen kívül", ez utóbbi kettőt összeadva tehát: 566 baleset áll szemben a 766 zebrán bekövetkezett gázolással! Iagaza volt, a statisztika  „gyurmázható-formálható, amilyenre csak akarjuk”, de tény, hogy több balesetért felelősek az autósok, mint a gyalogosok! És akkor még nem is ejtettünk szót azokról az esetekről, amikor zebra ugyan nincsen, de a gyalogosnak van elsőbbsége a kereszteződésben a kanyarodó vagy elsőbbségadásra kötelezett egyenesen továbbhaladó autóval szemben! Maradjunk annyiban, hogy „a gyalogosgázolások kétharmadáért az autósok felelősek”, egyharmadáért a gyalogosok. Tehát a képzett járművezetők a képzelten gyalogosoknál kétszer többért! És itt van a probléma! Idézném még abból a cikkből a következő hihető adatokat: Nem hivatalos felmérések szerint Magyarországon 10-ből 7-8 autós akkor sem áll meg a zebra előtt, ha gyalogost lát, míg ez az arány Ausztriában éppen fordított, vagyis az ottani autósok általában akkor is megállnak, ha a gyalogos még le sem lépett az úttestre.

Akkor tehát megkérdezem még egyszer, kit is kéne habzó szájjal leugatni? Kinek kéne jobban figyelnie? Kinek kéne nagyobbat nőnie a barátságosságban?

 

Hogy elindítsuk a feleket a helyes úton, a sokat emlegetett cikkben sajnos csak a gyalogosokra vonatkozó talán legkevésbé érdekes hatályos KRESZ-sorok kerültek idézésre, így pótoljuk a hiányt:

 

1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet

a közúti közlekedés szabályairól

 

 

21. §  (6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja, vagy megtévesztheti.

(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.

 

31. § (5) Elsőbbséget kell adni, ha a 28. § (2) bekezdésében foglaltakból más nem következik

a) jobbra vagy balra bekanyarodó járművel

– annak az útnak az úttestjén áthaladó gyalogos részére, amelyre a jármű bekanyarodik, továbbá

 

43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.

(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.

(3) A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.

(4) A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten

a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, a menetrend szerint közlekedő járművek megállóhelyéről az úttestre lelépő gyalogosok, az autóbuszra felszálló és arról leszálló gyermekek, továbbá

b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, a koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek

biztonságának a megóvására.

 

III. A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak

b) Elsőbbség: továbbhaladási jog a közlekedés más résztvevőjével szemben. Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására. Azt a gyalogost, akinek elsőbbsége van, az elsőbbségre kötelezett nem akadályozhatja és nem zavarhatja áthaladásában.

 

További értékes információk: http://mindenkigyalogos.hu/ 

 

 

[1]http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2012/02/22/mert_a_gyalogosnak_mindent_szabad/

[2] http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/01/05/az_ujevi_gyalogosgazolas._ki_a_hulye/

[3] http://index.indavideo.hu/video/Cserbenhagyasos_gazolas_Pesten 

[4] http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2010/09/01/a_forgalommal_szemben_izgibb/

[5] http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/06/29/melyik_kezedben_tartsd_a_telefont/

[6] http://totalcar.hu/magazin/sport/hirek/96857/